2011. július 4., hétfő

3. hét 1. nap, Áj vanagana szíí

Újra felkelt a nap a balassagyarmati oratóriumban a 3. hét első napján 132 gyerekkel. Mindenki újult erővel vághatott bele a mai pörgős napba. Reggelről az animátorok egy kis csoportja közösségi játékokat játszott, majd fél 9 után bans-özönnel örvendeztette meg a kis lelkes emberkéket.

Reggeli tornaként a lányok és fiúk párbajoztak egymás ellen. Nagyon jó kis szöveg erre ( hogy mindenki értse ) az „Áj vanagana szí” kezdetű egyszerű kis mondókaszerűség, amit mindenféle stílusban adtak elő az egymással harcoló felek. Természetesen a lányok erősebbnek bizonyultak, de ezt a fiúk vezetője nem volt képes elfogadni. De hát semmi gond, férfiból van ő is, ezért elfogadtam a téves hitét. J  (aljas rágalom.. és amúgy a fiúk voltak a királyabbak :D - a szerk.)
A reggeli torna után Tibor testvér ismertette a szabályokat és hivatalosan is megnyitotta a tábor 3. hetét. Ismét egy kis történettel nyitott, elmesélte, hogy hogyan is született meg az első oratórium. Hogy a kis Garelli Bertalan, és az első neki megtanított Üdvözlégy Mária által szültetett meg az első oratórium.  Az utána következő kiscsoportos beszélgetések után természetesen erről is beszélgethettek a csoportvezetők, de ahogy körbenéztem, az első csoportbeszélgetésen inkább az ismerkedés ment témaként. Mi is rengeteg ismerkedős játékot játszottunk, hogy a kis csapat összeszokjon. Gyakoroltuk kicsit az indulókat is, amik már tökéletesen mennek az összes csapatnak. Az újak is könnyeden megtanulták a csatakiáltásokat. A délelőtt folyamán jelentkezhettek a kicsik kendő rablós játékra, a közepesek kosárlabdára a nagyok pedig röplabdára. Mindenki nagyon jól érezte magát a bajnokságokon, és teljes erőbedobással „harcoltak”, hiszen a múlt heti pontok egyáltalán nem véglegesek, ezek akár a visszájára is fordulhatnak. Ezek a bajnokságok ebéd után kerültek megrendezésre. Közben ugyanúgy folytak kézműves és teafilter foglalkozások is, mint mindig.
A bajnokságok után az animátorok egy kis csapata kihívást indított a gyerekek felé röplabdában, amit nem tudjuk, hogy ki nyerte, mert miután az egyik kissrác átrúgta a labdát a szomszédba nem figyeltük a pontokat, és a csapat is szétszéledt. Ráadásul csengettek uzsonnára, amit vétek lett volna kihagyni, mert ma a párizsis kenyérhez volt tojás is.
Az uzsonna után a nap zárószava következett, amivel ismét egy tartalmas napot zárhattunk le.

Príbeli Dorina, kisanimátor

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése