2011. július 1., péntek

2. hét 3. nap – Csodálkozz a világra

A mai napon az oratóriumból felpakolt és Patvarcig meg sem állt. Két busz vitte a kicsiket és azokat, akik inkább választották a buszt a bicikli helyett. De azért nem volt hiány azokból sem, akik két keréken vágtak neki az útnak. Az első színhely a templom előtt volt, ahol a patvarci nénik kedves mosollyal az arcukon, és általuk sütött friss bundás kenyérrel várták a gyerekeket. A mai napban nagy szerepe volt a csodálkozásnak és ráfektettük a hangsúlyt hogy a gyerekek minél jobban elsajátítsák a csodálkozás „művészetét”. A továbbiakban érkezett egy vendégünk egyenesen Franciaországból, Josef személyében. Ezután következett a reggeli ima, amit a templomban hallgattak végig a gyerekek. Ezután nekivágtunk és kb. 5 perc séta után eljutottunk oda ahol végleg letelepedtünk. Itt közösen játszottak a gyerekek és felderítették a terepet. A táborozók nagyon jól érezték magukat, szinte soha nem unatkozott senki. Gyorsan telt az idő ezáltal nagyon hamar elérkezett az akadályverseny időpontja. A hét állomáson izgalmas feladatokat kellet végrehajtaniuk a csapatoknak. Minden állomáson jelen volt a csodálkozás, hiszen néha a legkisebb, legjelentéktelenebb dolgokra is rá lehet csodálkozni. Egész Patvarc a medvék, a párducok és a farkasok indulóitól zengett. A csapatok a végére teljesen belejöttek és kivétel nélkül mindenki rácsodált a radírgumira, egy kődarabra vagy akár egy szál gyufára is. Voltak nagyon engedékeny, de persze nagyon szigorú állomásvezető, akik nem spórolt a pontlevonásokkal.  Az akadályversenyben minden korosztály teljes erőbedobással ált neki a kihívásoknak. A közepeseknél és a nagyoknál a medvék bizonyultak a legjobbnak, míg a kicsiknél a farkasok győzedelmeskedtek, de ott volt a nyomukban a többi csapat is. Ezek után a táborozók métáztak fociztak játszottak. A legkisebbek ellátogattak a közelben lévő játszótérre, amit nemrég építettek. A különböző játékokat nemcsak a kicsik, de a nagyobbak, sőt még néhány animátor is élvezte. Hiába szeretett volna mindenki tovább játszani, indulni kellet, mert várt ránk a süti és a palacsinta a templomnál a vendégváró nénik jóvoltából. A gyors összepakolás után már mindenki csak süteményre vágyott, amivel hamarosan mindenki megtömhette a hasát. Ezután egy gyors imával és a búcsúzkodással zártuk patvarci látogatásunkat. A hazafelé úton az időjárás a buszosoknak kedvezett mivel leszakadt az ég. Szerencsére az összes biciklis épségben megérkezett az oratóriumba. A gyerekek kelőképpen kifáradtak, de tudtuk, hogy holnap reggel ugyanakkora energiával lépnek majd be az oratórium ajtaján. Ma is egy izgalmas és persze csodálkozásokban gazdag napot hagytunk magunk után.

Telek Dorottya, kisanimátor

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése