A Szalézi Nyári oratórium 4. napja, a „misés nap” a reggeli gyülekező, és szabad játék után szentmisével folytatódott, ahol együtt ünnepeltük az Eucharistiát és a már ismert, jól begyakorolt énekek mellett újakkal is találkoztak a gyerekek. Mindezt bans követte, a vérbeli táncosok már kedvenc zenéiket kérték. Ezen a napon is volt színdarab, melyben Bagira, Balu, és Farkas anyó igyekezett rávenni az igen-igen mosdatlan Mauglit a fürdésre. Sajnos nem jártak sikerrel, így az előző napi fárasztó kirándulás után is „talpon álló” 109 táborozó gyerek segítségét kérték.
Az ezt követő finom ebéd után pedig a gyerekek csatakiáltásukat harsogva neki is láttak a feladatnak. Mivel a hét elején hazánk fölött viharos széllel átvonuló hidegfront utáni derült, napos, és mindenek előtt forró idő kedvezett a vizes-lufis röplabda játszásának ezért a párducok, a medvék és a farkasok ebben mérték össze az erejüket (egymással és az animátorokkal is J ). A művészi hajlamokkal rendelkező gyerekek ezen a napon gipszfestéssel mutathatták meg tehetségüket, és a már jól ismert pólófestésre is sor került. A tikkadt táborlakókat ma is, mint mindig frissítő limonádé és tea várta. Az uzsonnát záróima, és búcsúzás követte.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése